2-2023. X.27. határozat a képviselő-testület megválasztandó tagjainak számáról
2-2023. X.27. határozat a képviselő-testület megválasztandó tagjainak számáról
2-2023. X.27. határozat a képviselő-testület megválasztandó tagjainak számáról
Bursa Hungarica Pályázati kiírás
2024. forduló
Igar Község Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve kiírja a BURSA HUNGARICA Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer 2024. évi pályázati fordulóját.
A pályázók köre:
Az „A” típusú pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű pályázók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali tagozatos), alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben egységes, osztatlan képzésben vagy felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
A „B” típusú pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű (a 2023/2024. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolás vagy felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe felvételt még nem nyert, érettségizett) pályázók jelentkezhetnek, akik 2024/2025. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali tagozatos) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.
Az ösztöndíj időtartama:
„A” típusú pályázat: 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (2023/2024. tanév II. féléve és a 2024/2025. tanév I. féléve)
„B” típusú pályázat: 3×10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév (2024/2025. tanév, 2025/2026. tanév és a 2026/2027. tanév)
Az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik.
A pályázat beadáshoz az EPER-Bursa rendszerben pályázói regisztráció szükséges. A regisztrációt követően tölthetik fel pályázati adataikat a https://www.eper.hu/eperbursa/paly/palybelep.aspx oldalon. A feltöltést követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzatnál kell benyújtaniuk a pályázóknak. Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe.
A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együttesen érvényes.
A részletes pályázati kiírás elérhető a Polgármesteri Hivatalban, illetve a www.igar.hu oldalon.
Benyújtási határidő: 2023. november 3.
Igar, 2023. október 3.
Molnár István s.k.
polgármester
MEGHÍVÓ KÖZMEGHALLGATÁSRA
Értesítem Igar Község lakosságát, hogy
az Önkormányzat Képviselő-testülete
2023. OKTÓBER 19. napján (csütörtökön)
1500 órakor
KÖZMEGHALLGATÁST
tart.
Az ülés helye: Igari Faluház
7015 Igar, Fő utca 1.
Napirendi pontok:
1. Polgármesteri tájékoztató az önkormányzat évközi gazdálkodásáról, a költségvetési előirányzatok alakulásáról, a költségvetés egyensúlyi helyzetéről. Előterjesztő: Molnár István polgármester
2. Közérdekű kérdések, javaslatok
A közmeghallgatásra községünk lakosait tisztelettel meghívom.
A képviselő-testület a közmeghallgatáson részt venni kívánó Igar-Vámon és Igar-Vámszőlőhegyen élő lakosok részére (oda-vissza) igény esetén buszjáratot biztosít.
A busz 14:45-kor Igar-Vámszőlőhegy, Petőfi Sándor utca és Táncsics Mihály utca kereszteződésénél lévő buszmegállótól indul (Kereszt völgy), majd ezt követően
14:50-kor Igar-Vámon a Közösségi Háznál (Igar-Vám, Kossuth u. 42.) lehet felszállni.
Igar, 2023. október 3.
Molnár István s. k.
polgármester
Igar Község Önkormányzata a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet alapján
ezennel kiírja a 2024. évre
a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot
felsőoktatási hallgatók számára
a 2023/2024. tanév második és a 2024/2025. tanév első félévére vonatkozóan,
(letölthető pályázati kiírás)
összhangban
vonatkozó rendelkezéseivel.
1. A pályázat célja
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer (a továbbiakban: Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer) célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatása. A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: a települési önkormányzatok által nyújtott támogatás, a vármegyei önkormányzatok által nyújtott támogatás és a felsőoktatási intézményi támogatás. Az ösztöndíjpályázattal kapcsolatos adatbázis-kezelői, koordinációs, a települési és vármegyei ösztöndíjjal kapcsolatos pénzkezelési feladatokat a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő (a továbbiakban: NKTK) végzi, míg az elbírálási feladatokat az ösztöndíjpályázathoz csatlakozó települési és vármegyei önkormányzatok látják el.
A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer jogszabályi hátteréül a Korm. rendeletés a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény szolgál.
2. A pályázók köre
Bursa Hungarica Ösztöndíjban a Korm. rendelet 18. § (2) bekezdése alapján kizárólag a települési önkormányzat területén állandó lakóhellyel (a továbbiakban: lakóhely) rendelkezők részesülhetnek. [A Korm.rendelet „állandó lakóhely” fogalma a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény „lakóhely” fogalmának feleltethető meg, amelyet a pályázó a lakcímkártyájával tud igazolni.]
Az ösztöndíjpályázatra azok a települési önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező,hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 1. mellékletében szereplő felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali munkarend) alapfokozatot és szakképzettséget eredményező alapképzésben, mesterfokozatot és szakképzettséget eredményező mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2023szeptemberében felsőoktatási tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya 2024őszén már nem áll fenn, úgy a 2024/2025. tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.
Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2023/2024. tanév második félévére a beiratkozott hallgató aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezzen.
Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:
Amennyiben a pályázó a támogatást ismételten igénybe kívánja venni – a vonatkozó jogszabályok biztosította keretek között –, úgy az ösztöndíj-pályázatota következő évi pályázati fordulókban újra be kell nyújtania.
3. A pályázat benyújtásának módja és határideje
A pályázatbeadáshoz a Bursa Hungarica Elektronikus Pályázatkezelési és Együttműködési Rendszerben (a továbbiakban: EPER-Bursa rendszer) egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése:
https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx
Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati években regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe. Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó funkcióval kérhetnek új jelszót. A pályázói regisztrációt követően lehetséges a pályázati adatok rögzítése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A pályázati űrlapot minden fordulóban újra ki kell tölteni! A személyes és pályázati adatok ellenőrzését,rögzítését követően a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva a települési önkormányzathoz kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat köteles az EPER-Bursa rendszerben igazolni. A be nem fogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.
A pályázat rögzítésének és az önkormányzathoz történő benyújtásának
határideje: 2023. november 3.
A pályázatot az EPER-Bursa rendszerben kitöltve, véglegesítve, onnan kinyomtatva, aláírva kizárólag a lakóhely szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalához kell benyújtani.
A pályázat kötelező mellékletei:
a) A felsőoktatási intézmény által kibocsátott eredeti hallgatói jogviszony-igazolás vagy annak hiteles másolataa 2023/2024. tanév első félévéről.
Amennyiben a pályázó egyidejűleg több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, pályázatában csak azt a felsőoktatási intézményt kell megneveznie, amellyel elsőként létesített hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intézmények szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár – kétszakos képzés esetében a hallgató a nem hitéleti képzést biztosító felsőoktatási intézményt köteles megnevezni.
b) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.
c) A szociális rászorultság igazolására az alábbi okiratok:
A további mellékleteket az elbíráló települési önkormányzat határozza meg.
A pályázati űrlap csak a fent meghatározott kötelező mellékletekkel együtt érvényes, valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül.
Egy háztartásban élők:a pályázó lakóhelye szerinti lakásban életvitel-szerűen együttlakó, ott bejelentett lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel rendelkező személyek.
Jövedelem:aszociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 4. § (1) bekezdés a) pontja alapján az elismert költségekkel és a befizetési kötelezettséggel csökkentett
– aa) a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény (a továbbiakban: Szjatv.) szerint meghatározott, belföldről vagy külföldről származó – megszerzett – vagyoni érték (bevétel), ideértve azSzjatv. 1. számú melléklete szerinti adómentes bevételt, és
– ab) azon bevétel, amely után a kisadózó vállalkozások tételes adójáról szóló 2022. évi XIII. törvény,a kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adórólszóló 2012. évi CXLVII. törvény, vagy az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulásról szóló 2005. évi CXX. törvény szerint adót, illetve hozzájárulást kell fizetni.
Elismert költségnek minősül az Szjatv.-ben elismert költség, valamint a fizetett tartásdíj. Ha a magánszemély az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, a kisadózók tételes adója vagy a kisvállalati adó alapjául szolgáló bevételt szerez, a bevétel csökkenthető az Szjatv. szerint elismert költségnek minősülő igazolt kiadásokkal, ennek hiányában a bevétel 40%-ával. Ha a mezőgazdasági őstermelő adóévi őstermelésből származó bevétele nem több a kistermelés értékhatáránál (illetve ha részére támogatást folyósítottak, annak a folyósított támogatással növelt összegénél), akkor a bevétel csökkenthető az igazolt költségekkel, továbbá a bevétel 40%-ának megfelelő összeggel, vagy a bevétel 85%-ának, illetőleg állattenyésztés esetén 94%-ának megfelelő összeggel.
Befizetési kötelezettségnek minősül a személyi jövedelemadó, a magánszemélyt terhelő egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, társadalombiztosítási járulékés az egészségügyi szolgáltatási járulék.
Nem minősül jövedelemnek:
4. Adatkezelés
A pályázó pályázata benyújtásával büntetőjogi felelősséget vállal azért, hogy az EPER-Bursa rendszerben rögzített, a pályázati űrlapon és mellékleteiben az általa feltüntetett adatok a valóságnak megfelelnek. Tudomásul veszi, hogy amennyiben a pályázati űrlapon és mellékleteiben nem a valóságnak megfelelő adatokat tüntet fel, úgy a Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszerből pályázata kizárható, a megítélt támogatás visszavonható.
A pályázat benyújtásával a pályázó tudomásul veszi, hogy azNKTK, az önkormányzatok és a felsőoktatási intézménya pályázati dokumentációban foglalt személyes adatait az ösztöndíjpályázat lebonyolítása és a támogatásra való jogosultság ellenőrzése céljából az ösztöndíj támogatás életciklusa alatt kezelheti a GDPR 6. cikk (1) bekezdésének e) pontjában, valamint a 9. cikk (2) bekezdésének b) pontjában foglaltak szerint. Az adatkezelésről, az adatkezeléssel kapcsolatos jogairól, az általa igénybe vehető jogorvoslati lehetőségekről részletes tájékoztatás található azNKTK honlapján az Adatvédelmi tájékoztatóban az alábbi elérhetőségen:
5. A pályázat elbírálása
A beérkezett pályázatokat az illetékes települési önkormányzat bírálja el 2023. december 5. napjáig:
a) az elbíráló önkormányzat a pályázókat hiánypótlásra szólíthatja fel a formai ellenőrzés ésaz elbírálás során, az önkormányzat által meghatározott határidőben, amely azonban nem lépheti túl a pályázatok önkormányzati elbírálási határidejét. Az önkormányzat hiánypótlást csak olyan dokumentumokra kérhet be, amelyeket a pályázati kiírásban feltüntetett. A hiánypótlási határidő:….. nap;
b) az ösztöndíj elbírálása kizárólag szociális rászorultság alapján, a pályázó tanulmányi eredményétől függetlenül történik. Az elutasítás indoklásaként nem jelölhetők meg olyan okok, amelyeket a formai ellenőrzés vizsgál és azon megfelelőként lettek megjelölve;
c) az EPER-Bursa rendszerben nem rögzített, nem a rendszerből nyomtatott pályázati űrlapon, határidőn túl benyújtott, vagy formailag nem megfelelő pályázatokat a bírálatból kizárja, és kizárását írásban indokolja;
d) minden, határidőn belül, postai úton vagy személyesen benyújtott pályázatot befogad, minden, formailag megfelelő pályázatot érdemben elbírál, és döntését írásban indokolja;
e) csak az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező pályázókat részesítheti támogatásban;
f) az elbírálás során korra, faji hovatartozásra, nemre, bőrszínre, nemzetiségre, vallási vagy világnézeti meggyőződésre, egészségi állapotra, családi állapotra, tanulmányi eredményre tekintet nélkül, kizárólag a pályázó szociális rászorultságának objektív vizsgálatára tekintettel járhat el.
A pályázó az elbíráló szerv döntése ellen fellebbezéssel nem élhet, a támogatói döntés ellen érdemben nincs helye jogorvoslatnak. A támogatási döntéssel szemben kifogást eljárásjogi jogszabálysértésre történő hivatkozással, a döntésről szóló értesítés kézhezvételét követő 5 napon belül lehet benyújtani az illetékes önkormányzat jegyzőjénél. A felmerült kifogás beérkezését követő 5 napon belül az önkormányzat jegyzőjének értesítenie kell azNKTK-t.
A megítélt ösztöndíjat az önkormányzat megszüntethetiabban az esetben, ha az ösztöndíjas elköltözik a települési önkormányzat területéről. A települési önkormányzat ebben az esetben határozatban rendelkezik a támogatás megszüntetéséről. A határozat csak a meghozatalát követő tanulmányi félévtől ható hatállyal hozható meg.
6. Értesítés a pályázati döntésről
A települési önkormányzat a meghozott döntéséről és annak indokáról 2023. december 6. napjáig az EPER-Bursa rendszeren keresztül elektronikusan vagy postai úton küldött levélben értesíti a pályázókat.
AzNKTK az önkormányzati döntési listák érkeztetését követően 2024. január 17. napjáig értesíti a települési önkormányzatok által nem támogatott pályázókat az önkormányzati döntésről az EPER-Bursa rendszeren keresztül.
AzNKTK az elbírálás ellenőrzését és az intézményi ösztöndíjrészek megállapítását követően 2024. március 12. napjáig az EPER-Bursa rendszeren keresztül értesíti a települési önkormányzat által támogatásban részesített pályázókat a Bursa Hungarica ösztöndíj teljes összegéről és az ösztöndíj-folyósítás módjáról.
7. Az ösztöndíj folyósításának feltételei
A felsőoktatási intézményeknek az ösztöndíj kifizetést megelőzően az ösztöndíjra való jogosultságot a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvényben foglaltak figyelembevételével kell megállapítaniuk. A Korm.rendelet hatálya – amennyiben jogszabály másként nem rendelkezik – nem terjed ki a honvéd tisztjelöltekre, a rendvédelmi oktatási intézmény tisztjelöltjeire, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú, valamint a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományú hallgatóira, továbbá a rendészeti képzésben részt vevő ösztöndíjas hallgatókra, részükre az ösztöndíj nem folyósítható.
Az ösztöndíj csak azokban a hónapokban kerül folyósításra, amelyekben a pályázó beiratkozott, aktív hallgatója a felsőoktatási intézménynek.
Az ösztöndíj-folyósítás feltétele, hogy a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya a 2023/2024. tanév második félévében megfeleljen a pályázati kiírásnak. Amennyiben a támogatott pályázó hallgatói jogviszonya nem felel meg a pályázati kiírásnak, a támogatott az ösztöndíjra való jogosultságát az adott félévben elveszíti. Azokban a hónapokban, amelyekben a hallgató hallgatói jogviszonya szünetel, vagy nem felel meg a pályázati kiírás feltételeinek, az ösztöndíj folyósítása a folyósítás véghatáridejének módosulása nélkül, teljes egészében szünetel.
8. Az ösztöndíj folyósítása
Az ösztöndíjas jogviszony időtartama:10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félévben félévenként max. 5 hónap (a továbbiakban Bursa tanulmányi félév), a 2023/2024. tanév második féléve és a 2024/2025. tanév első féléve.
Az önkormányzatok egy Bursa tanulmányi félévre egy összegben utalják át azNKTK Bursa Hungarica számlájára a támogatott hallgatók öthavi önkormányzati támogatási összegét. AzNKTK a beérkezett önkormányzati ösztöndíjrészeket a kifizetőhelyek (felsőoktatási intézmények) szerint újracsoportosítja, majd a jogosult hallgatók után továbbutalja a kifizető felsőoktatási intézményekhez abban az esetben, ha a felsőoktatási intézmény a hallgatók jogosultságát visszaigazolta, és az önkormányzat utalási kötelezettségét teljesítve a pontos támogatási összeget továbbította azNKTK számlájára.
Az intézményi ösztöndíjrész forrása aKorm. rendelet 18. § (3) bekezdése értelmében az intézmények költségvetésében megjelölt elkülönített forrás.
Az ösztöndíjat (mind az önkormányzati, mind az intézményi ösztöndíjrészt) az a felsőoktatási intézmény folyósítja a hallgatónak, amelytől a hallgató – az állami költségvetés terhére – a hallgatói juttatásokat kapja. Amennyiben a hallgató egyidejűleg több felsőoktatási intézménnyel is hallgatói jogviszonyban áll, az a felsőoktatási intézmény folyósítja számára az ösztöndíjat, amellyel elsőként létesített hallgatói jogviszonyt. A felsőoktatási intézmények szerződése alapján folyó, közösen meghirdetett – egyik szakon nem hitéleti, a másik szakon hitoktató, illetve hittanár – kétszakos képzés esetében a hallgató számára a nem hitéleti képzést biztosító felsőoktatási intézmény folyósítja az ösztöndíjat. A kifizetés előtt a jogosultságot, valamint a hallgatói jogviszony fennállását az intézmény megvizsgálja.
Az ösztöndíj folyósításának kezdete legkorábban 2024. március hónap.
Az önkormányzati ösztöndíjrész kifizetése a tavaszi félévben március, az őszi félévben október hónaptól, de legkésőbb a felsőoktatási intézményhez történő átutalást követő első ösztöndíj-kifizetéskor indul, majd a továbbiakban az ösztöndíjfizetés rendje szerint történik.
Az intézményi ösztöndíjrész folyósítása március, illetve október hónapban kezdődik, azt a hallgatói juttatásokkal azonos rendben kell kifizetni. Az intézményi ösztöndíjrészt abban az esetben is ki kell fizetni, ha az önkormányzati ösztöndíjrész fedezete nem áll rendelkezésre az intézmény számláján. Az intézményi ösztöndíjrész független minden más, a felsőoktatási intézményben folyósított támogatástól.
Az elnyert ösztöndíjat közvetlen adó- és TB-járulékfizetési kötelezettség nem terheli (Szjatv. 1. számú melléklet 3.2.6. és 4.17. pontja).Az ösztöndíj teljes összege elszámolási kötelezettség terhe nélkül szabadon felhasználható.
Az ösztöndíjas a Bursa tanulmányi félév lezárását követően (június 30., január 31.) a jogosultsági bejegyzéssel kapcsolatos kifogást nem tehet, illetve a ki nem fizetett ösztöndíjára már nem tarthat igényt.
9. A pályázók értesítési kötelezettségei
Az ösztöndíjban részesülő hallgató köteles az ösztöndíj folyósításának időszaka alatt minden, az ösztöndíj folyósítását érintő változásról haladéktalanul (de legkésőbb 15 napon belül) írásban értesítenia folyósító felsőoktatási intézményt ésazNKTK-t (levelezési cím: Bursa Hungarica 1381 Budapest, Pf. 1418).
A bejelentést az EPER-Bursa rendszeren keresztül kell kezdeményeznie.
Az értesítési kötelezettséget a hallgató 5 munkanapon belül köteles teljesíteni az alábbi adatok változásakor:
Az az ösztöndíjas, aki értesítési kötelezettségének elmulasztása miatt esik el az ösztöndíj folyósításától, a Bursa tanulmányi félév lezárását követően, legkésőbb június 30. napjáig, illetve január 31. napjáig ki nem fizetett ösztöndíjára már nem tarthat igényt.
Az ösztöndíjas 30 napon belül köteles a jogosulatlanul felvett ösztöndíjat a folyósító felsőoktatási intézmény részére visszafizetni.
Az ösztöndíjas lemondhat a számára megítélt támogatásról, amit az EPER-Bursa rendszerben kezdeményezhet és az onnan letölthető Lemondó nyilatkozatot aláírva, postai úton, ajánlott levélként megküldve azNKTK címére jelenthet be. A Lemondó nyilatkozat beküldésével az ösztöndíjas a nyertes ösztöndíjpályázatát megszünteti, azaz a megjelölt félévre járó ösztöndíjról és az ösztöndíj további félévi részleteiről is lemond.
Amennyiben megállapítást nyer, hogy a pályázó a pályázatban nem a valóságnak megfelelő adatokat szolgáltatta vagy a pályázati feltételeknek egyébként nem felel meg, támogatásban nem részesülhet még abban az esetben sem, ha az ösztöndíj elnyeréséről szóló tájékoztatást már kézhez vette.
10. Lebonyolítás
Az ösztöndíjpályázattal kapcsolatos központi adatbázis-kezelői, koordinációs, a települési és a megyei önkormányzati ösztöndíjjal kapcsolatos pénzkezelési feladatokat azNKTK látja el.
Az NKTK elérhetőségei:
Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő
Bursa Hungarica Ügyfélszolgálat
1381 Budapest, Pf.: 1418
Tel.: (06-1) 550-2700
E-mail: bursa@nktk.hu
Internet: www.nktk.hu(Bursa Hungarica)
H I R D E T M É N Y
Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Igar Község Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alaptörvény 32. cikk (2) bekezdés szerinti eredeti jogalkotói hatáskörében és a „Magyarország helyi önkormányzatairól” szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 8a. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a szociális helyzete alapján rászoruló igénylőknek Igar Község Önkormányzata
barnakőszén formájában szociális célú tüzelőanyag támogatást
tud biztosítani. A szociális célú tüzelőanyag támogatás helyi szabályairól szóló 13/2023. (IX. 30.) önkormányzati rendelet alapján a támogatási feltételek:
§ (1) Az önkormányzat vissza nem térítendő természetbeni támogatásként legfeljebb 10 q barnakőszenet (a továbbiakban: tüzelőanyag) biztosít annak a Igar község közigazgatási területén életvitelszerűen lakó és ott lakcímmel rendelkező személynek, aki lakóháza elsődleges fűtésére olyan módszert alkalmaz, amely alkalmas a barnakőszénnel történő üzemeltetésre és aki
a) aktív korúak ellátására,
b) időskorúak járadékára,
c) települési támogatásra (e támogatásban részesülők közül a lakhatáshoz kapcsolódó rendszeres kiadások viselésével kapcsolatos támogatásban és a rendkívüli települési támogatásban részesülők) jogosult, valamint
d) a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvényben szabályozott halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelő család,
e) rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesül,
f) gyermekét egyedül nevelő szülő,
g) 72 éven felüli,
h) ápolási díjban; gyermekek otthongondozási díjában részesül.
(2) A tüzelőanyag támogatás ugyanazon lakott ingatlanra csak egy jogosultnak állapítható meg, függetlenül a lakásban élő személyek és a háztartások számától. Amennyiben egy ingatlanról több kérelem érkezik, az elbírálás a kérelem beérkezésének sorrendjében történik.
§ (1) Nem jogosult szociális célú tüzelőanyag támogatásra – függetlenül a 2. § -ban meghatározott feltétel teljesülésétől – az a személy, család azon ingatlan vonatkozásában, mely barnakőszénnel egyáltalán nem fűthető.
(2) Az üresen álló, nem lakott ingatlanra, amelyben életvitelszerűen senki sem él, a támogatás nem kérhető.
Egyéb feltételek:
A támogatás megállapítása iránti eljárás a fenti rendelet 1. melléklet szerinti kérelemre indul, melyhez a szükséges igazolásokat a kérelmezőnek kell beszereznie.
A kérelmeket 2023. október 1. napjától 2023. október 31. napjáig lehet benyújtani Igar Község Önkormányzatához (7015 Igar, Fő utca 1.).
A kérelmek elbírálása a polgármester hatáskörébe tartozik, aki a támogatásról legkésőbb 2023. november 30. napjáig dönt.
A döntést követően a polgármester legkésőbb 2024. február 15. napjáig gondoskodik a tüzelőanyag kiszállíttatásáról.
A tüzelőanyag átvételét a jogosult a rendelet 2. melléklete szerinti átvételi elismervény aláírásával igazolja.
A kérelem nyomtatványokat Igar Község Önkormányzatánál (7015 Igar, Fő u. 1.), és Kozma Katalin falugondnoknál lehet beszerezni.
Igar, 2023. október 2.
Tisztelettel:
Molnár István s. k.
polgármester
HIRDETMÉNY
Tájékoztatjuk a tisztelt lakosságot, hogy Igar Község Önkormányzata a helyi szociális ellátásokról szóló 8/2020. (XI.27.) önkormányzati rendeletének 16.§-a alapján 70 év feletti időskorúak települési támogatását nyújt az alábbiak szerint:
Az önkormányzat évi egyszeri alkalommal a 70 év feletti időskorúak települési támogatását nyújtja az Igar Község közigazgatási területén lakcímmel rendelkező, Igar településen élő, a tárgyév december 31. napjáig a 70. életévét betöltött időskorú lakos részére.
A támogatás iránti kérelmet minden év május 1 – május 31. között lehet benyújtani az 5. melléklet szerinti formanyomtatványon. A benyújtási határidő elmulasztása jogvesztő.
A támogatás mértéke 15.000.- Ft/fő.
A támogatásról a polgármester legkésőbb június 10. napjáig dönt.
A támogatás kifizetésére a döntést követő 5. munkanapon belül kerül sor.
Kérelemnyomtatvány igényelhető a Mezőszilasi Közös Önkormányzati Hivatal Igari Kirendeltségénél, vagy letölthető a www.igar.hu (nyomtatványok) oldalról.
Igar, 2023. 04. 25.
Tisztelettel:
Molnár István
polgármester