A 2021. évi népszámlálásról szóló 2018. évi CI. törvény és a 2021. évi népszámlálás végrehajtásával kapcsolatos egyes feladatokról szóló 362/2020 (VII.23.) Korm. rendelet értelmében a népszámlálás területi előkészítéséről és az adatfelvétel végrehajtásáról a települési önkormányzat jegyzője, helyi népszámlálási felelősként, és segítőik (népszámlálási koordinátor, népszámlálási referens), továbbá a felülvizsgálók, és a számlálóbiztosok gondoskodnak, figyelembe véve a Központi Statisztikai Hivatal (a továbbiakban: KSH) szakmai iránymutatásait.
A népszámlálás célja, hogy pontos és részletes képet kapjunk Magyarország népességének nagyságáról, demográfiai jellemzőiről, egészségi állapotáról, foglalkoztatottságáról, élet- és lakáskörülményeiről. Ezek az információk szükségesek a mindannyiunk életét befolyásoló gazdasági, társadalmi döntések előkészítéséhez, a helyi fejlesztések tervezéséhez és a tudományos kutatásokhoz.
- évben tizenhatodik alkalommal kerül sor népszámlálásra, amely egyedülálló a statisztikai adatfelvételek között. A népszámlálás az egyetlen teljes körű adatfelvétel a népesség és a lakásállomány jellemzőiről.
A népszámlálást megelőzően a KSH a népszámlálás részleteiről, a válaszadás módjairól felkérő levelet küld minden magyarországi lakcímre.
A népszámlálási törvény szerint az adatszolgáltatás – az egészségi állapotra, a fogyatékosságra, a vallásra, az anyanyelvre és a nemzetiségre vonatkozó adatkörök kivételével – kötelező. Az adatszolgáltatók kötelesek a népszámlálás körébe tartozó adatokat a valóságnak megfelelően megadni.
A népszámlálási törvény alapján a természetes személyekről és a lakásokról nép- és lakásszámlálást Magyarország területén a 2022. október 1-jén 0 órakor fennálló állapot alapulvételével kell tartani.
A népszámlálás menete
- Október 1. – október 16.: Internetes önkitöltés
A háztartások önállóan, interneten keresztül tölthetik ki a népszámlálási kérdőívet. A kitöltést egyedi belépési kód segítségével tudják elvégezni. Az egyedi belépési kódokat a KSH postán juttatja el a háztartásoknak. - Október 17. – november 20.: Számlálóbiztosok keresik fel a háztartásokat
Azokat a háztartásokat, amelyek nem élnek az online kitöltés lehetőségével, számlálóbiztosok keresik fel. Nem használnak papír kérdőíveket, a számlálóbiztosok tabletek segítségével rögzítik a válaszokat.
Igaron a számlálóbiztosok az alábbi személyek:
- Hadi Éva
- Kövér Melinda
- Mohainé Ortner Rita
- Szabó Róbert
felülvizsgáló:
- Nagy Ildikó
Csak a fenti személyek, kereshetik Önöket a lakásukon, Népszámlálással kapcsolatban. Amennyiben más idegen ember adja ki magát számlálóbiztosnak, akkor ő tisztességtelen úton jár, kérem, értesítsék a rendőrséget. Ha valaki arra hivatkozik, hogy ő számlálóbiztos vagy felülvizsgáló, kérem, kérjék el erre a feladatra elkészített igazolványukat, illetve, ha kell ezzel együtt a személyi igazolványukat is, ehhez Önöknek joguk van.
A fokozott óvatosság mellett azonban azt is kérem Önöktől, hogy a fent felsorolt számlálóbiztosok és felülvizsgáló tekintetében bizalommal legyenek, segítsék munkájukat, hogy minél előbb el tudják azt végezni, Önök pedig jogszabályi kötelezettségüknek mielőbb eleget tudjanak tenni.
- November 21. – november 28.: Pótösszeírás a települési jegyzőnél
Pótösszeírás keretében a népszámlálásból addig kimaradóknak a települési jegyzőt felkeresve kell eleget tenniük adatszolgáltatási kötelezettségüknek.
A népszámlálás során gyűjtött adatok kizárólag statisztikai célra használhatók fel. Azokat összesített formában hozzák nyilvánosságra, semmilyen módon nem összeköthetők a válaszadók személyével.
Dr. Kardos Tamás jegyző