Igari Csipet Óvodában

  1. április 07-től 08-ig 10.00- 12.00 óra (Igar Fő utca 1. az óvodában)

 

A három éves kortól kötelező óvodai nevelés, a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 2015. szeptember 1- jétől hatályba lépő rendelkezése szerint a gyermeknek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson kell részt vennie.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el. A szabálysértés pénzbírsággal is büntethető, melynek mértéke ötezer forinttól százötvenezer forintig terjedhet.

 

Kötelező tehát beíratni azt a gyermeket, aki 2021. augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti. Amennyiben a szülő nem tesz eleget a kötelezettségének, szabálysértést követ el.

 

A beiratkozáshoz szükséges iratok:

 

  • Óvodai jelentkezési lap (kitöltve) a nyomtatvány letölthető a igar.hu oldalon, illetve beszerezhető az intézményben.
  • a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya),
  • a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
  • a gyermek TAJ kártyája
  • a szülő személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya),
  • a kötelező védőoltásokat tanúsító orvosi igazolás, vagy az oltási kiskönyv erre vonatkozó másolata.
  • a statisztikai nyilvántartásokhoz az alábbi igazolások szükségesek:

ñ tartós beteg esetében igazolás emelt családi pótlékról a Magyar Államkincstártól

ñ gyermekvédelmi támogatásról határozat

ñ 3 vagy több gyermeket nevelő család esetében a családi pótlék összegéről igazolás

ñ a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező nem magyar állampolgárok Magyarországon történő beiratkozáshoz szükséges dokumentumok: regisztrációs igazolás vagy tartózkodási kártya vagy állandó tartózkodási kártya.

 

A beiratkozási eljárás során a következő nyomtatványokat kell még a szülőnek kitölteni:

ñ nyilatkozat a közös szülői felügyeleti jog gyakorlására (Ha csak az egyik szülő gyakorolja a szülői felügyeleti jogot, ennek alátámasztására szolgáló dokumentum lehet: a szülők gyámhivatalban felvett nyilatkozata a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról, vagy a másik szülő halotti anyakönyvi kivonata, vagy gyámhivatali határozat, vagy bírósági ítélet, vagy gyám esetén: gyámhivatali határozat)

ñ nyilatkozat életvitelszerű lakcímről.

ñ nyilatkozat a szűrővizsgálatokon való részvételről.

ñ nyilatkozat a kiskorú gyermek átvevő személyéről, személyekről

ñ nyilatkozat a kiskorú gyermek fényképezéséről, képek nyilvános használatáról,

ñ nyilatkozat az esetleges fejtetvesség irtásának megkezdéséről.

 

Kelt.:Igar, 2021. március 26.
Tóth Ágota Krisztina Intézményvezető