SAJTÓKÖZLEMÉNY

A ZÁRTKERTI PROGRAM KERETÉBEN 10 MILLIÓ FORINT ÉRTÉKŰ HAZAI TÁMOGATÁST NYERT EL IGAR KÖZSÉG ÖNKORMÁNYZATA ZÁRTKERTI ÚTFELÚJÍTÁSRA ÉS TÜNDÉRKERT LÉTESÍTÉSÉRE.                                                                                               

A Zártkerti Program „a települések zártkerti földrészleteinek mezőgazdasági hasznosítását segítő és az infrastrukturális háttér megteremtését célzó települési fejlesztések támogatására” kiírt pályázatán elnyert 10.000.000 forint értékű vissza nem térítendő támogatás segítségével valósul meg Igar 1773 hrsz. zártkerti út felújítása és Tündérkert létesítése. A támogatás intenzitása 100%.

A projekt keretében megvalósul a zártkerti út 535 méteres szakaszának felújítása, valamint kialakításra kerül egy 160 fából álló gyümölcsös is. A Tündérkertbe kizárólag őshonos gyümölcsfajtákat telepítünk, így elősegítve a magyar gyümölcsök biodiverzitásának megőrzését. A projekt során az önkormányzat együttműködik az Igari Ifjúsági Klubbal és az Igar Községért Közalapítvánnyal. Az egyesületek tagjai közreműködnek a közmunkások és önkéntesek beszervezésében, szállításuk leszervezésében, illetve ivóvíz és alapanyag-szállításban, továbbá az Igari Ifjúsági Klub részt vesz a Tündérkert kialakításában is. Az Igari Polgárőr Egyesület segédkezik a lakosság tájékoztatásában és a rongálás megelőzésében. A beruházás 2020 őszén fejeződik be.